Az érzelmek enciklopédiája

Davide Iodice, aki évek óta a saját Scuola Elementare del Teatro intézményével a sérülékenységgel és a fogyatékossággal dolgozik, inkluzív műhelyt vezet az önkifejezésről, a kapcsolatról és az egyéni illetve kollektív alkotásról. A cél az, hogy a résztvevőkben ösztönözze a visszhang képességét a saját és mások érzelmi spektrumával, a meghallgatás minőségét és a hajlandóságot nem sztereotip kapcsolati dinamikák létrehozására. A L’enciclopedia delle emozioni projekt a pandémia utáni közvetlen időszakban született abból a megfontolásból, hogy abba a disztópikus időbe, amelybe zuhantunk, a betegség és a valós halál tragikumán túl megtapasztaltuk: ha nincs kifejezési lehetőség, kapcsolat, társaság, szépség, a házak a identitásunk sírjaivá válhatnak. Egy város, egy negyed, az egész ország sírrá válhat; sivataggá. A hosszú pandémiás időszakból való kilépés egy lábadozó társadalom, még sérülékenyebb és segítségre szoruló, valódi „érzelmi utóháborús” zavarodottsággal. Így sürgetőnek éreztük, mint még soha, hogy újra megtaláljuk a színház eredeti katarzisos erejét, Pharmacon jellegét, megújítva azt a kortárs környezetben; újraértelmezve azt a gyógyító és társadalmi funkciót, amelyért ez a művészet született. Fontosnak tűnt tehát egyrészt újrakódolni a performansz-szerű, látványos eseményt mint a közösséggel vagy társadalmi csoporttal való részvétel és találkozás eszközét, másrészt visszahelyezni a folyamat középpontjába a színházi alkotót mint az érzelmek és a kapcsolat specialistáját, amelyek a traumán való túljutás és az abból eredő pszichológiai, kapcsolati és társadalmi törés helyreállítása szempontjából rendkívül központiak. A L’enciclopedia delle emozioni, ezzel a kiindulóponttal megalkotva, ezért közelségi, pedagógiai és alkotói folyamatként pozícionálja magát, amely módszerében ismételhető és alkalmazási lehetőségeiben modulálható különböző kontextusokban és területeken. A intenzív műhely célja, hogy ösztönözze a résztvevőkben a visszhang képességét a saját és mások érzelmi spektrumával; elősegítse az empatikus képességet és a másik iránti vállalást; a meghallgatás minőségét; a hajlandóságot nem sztereotip kapcsolati dinamikák létrehozására; és végül az önállóságot a fokozatosan feltárt tapasztalati anyag strukturálásában. A színész természete, a dráma személye, a színpadi partitúra, a jelenet tárgya mint „külső formába öntött lélek”, a MASCHERA, ezek a teljes kézművesség néhány tematikus iránya, amely nyitott a nyelvekre és a legkülönbözőbb kimenetekre.