A tűz volt a gyógymód – Teatro della Pergola

Ray Bradbury Fahrenheit 451 című műve egy disztópikus jövőt ábrázol, ahol tilos olvasni, a folyamatosan bekapcsolt képernyők elszakítják az emberek szabadidejét, és a gondolkodás kísérlete testi rosszullétet okoz. Ironikus módon a tűzoltók testülete már nem tüzet olt, hanem könyveket éget, szükség esetén azok tulajdonosaival együtt. A könyv körülbelül 70 évvel ezelőtt, 1953-ban jelent meg, de a jövőben játszódik, vagyis a XXI. század ’20-as éveiben – azaz ma. Te azonban a XXI. században vagy és ezt a szöveget olvasod, tehát Bradbury tévedett? Attól függ, hogyan értelmezzük a disztópiát: jövőre vonatkozó jóslatként, amely egy ponton igazolódik vagy cáfolódik, vagy figyelmeztetésként a jelenre, amely folyamatosan megújul? Il fuoco era la cura szabadszájúan átírja és újraolvassa a Fahrenheit 451-et, úgy emészti, ahogy egy szeretett, ezerszer olvasott könyvet égetnek el, amelyet ezer helyre hurcoltak: beszennyezi, valahol elfelejti, majd megtalálja újra, miközben a borító kifakul, a papír meglazul és az oldalakat jegyzetek, cetlik, könyvjelzők és emlékek töltik meg. Öt előadó járja újra a regény történetét, azonosulnak a szereplőkkel, vízszintesen mozognak, feltérképezve az árnyékzónákat, azokat a dolgokat, amiket Bradbury nem magyaráz el vagy nem mond el nekünk, párhuzamos narratív vonalakat és elméleti kitérőket hozva létre, és megalkotva egy köztes idő krónikáit a jelenünk és egy antikulturális jövő között, amelyben a tompulás megkímél a bonyolult gondolkodás terhétől. Ha Bradbury csak néhány évet tévedett volna, ha a Fahrenheit 451 mégis megtörténne, mi mit tennénk?